Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
1995 júliusa előtt |
1998. július |
Sem Albert Einstein, sem Stephen Hawking nem pontosak az elméleteikben az Univerzum keletkezését illetően, bár vannak mindkét elméletben részletek, amelyek tartalmaznak némi igazságot. Az Univerzum nem tehetetlen, nem nyomások kiszolgáltatottja, amelyek robbanásra késztetik, vagy fekete lyukakká nyomják vissza. Nem tétlenebb, mint a testetek. Élő. Amikor vallásról beszélünk, és azt mondjuk, mindannyian részei vagyunk az Egynek, hogy Istenben vagyunk, és hogy az Univerzum Istenben van, akkor mi erre hivatkozunk. A természetes törvények, amelyek nektek megváltoztathatatlannak tűnnek, azért működnek úgy, ahogyan működnek, mert ez Isten szándéka a jelen időben. Sok abból, amit meg szeretnétek tudni, nem lesz elérhető számotokra, amíg nem értek el magasabb spirituális érettséget. Ez még nincs porondon a következő fejlődési stádiumotok idején, a 4. denzitásban sem, ami az önmagát-szolgálni vagy másokat-szolgálni állandósulási szakasza.
Egy ősrobbanást követően, sajátos anyag jelenik meg a következő módon: Először is, az anyag szétrobbanása egy fekete lyukból - amely irtózatosan nagyra nőtt az adott ősrobbanáshoz vezető eónok alatt - nem egyenletes. A robbanások egyike sem egyenletes, és mind különböző részeit érintik az anyagnak, amelyet különböző mértékben és időkben érintenek. Ezért, a sajátos anyag egy ősrobbanásból kikerülvén nem egyenletes, nem egyforma összetételű. Ahogy a Napotok - amely látszólag ugyanabból a sűrűségből/állagból/konzisztenciából áll - sem homogén, és ahogy a Földetek magja vagy magmája sem homogén, ugyanígy az ősrobbanásból kijövő anyag is gyorsan differenciálttá válik. Tényezőknek szó szerint milliói érintik, hogy mi lesz az anyagnak egy csipetkéjéből, és ezeknek a tényezőknek az összessége hat ki rá, hogy az a csipetnyi anyag hogyan fog viselkedni/egymára hatni a létezése alatt, amíg a következő ősrobbanásban összegabalyodva nem találja magát.
Azok a részecskék, amelyek folyékonyak / mozgásban vannak, a természetüknél fogva lazán kapcsolódnak össze a többi részecskével. Az emberek ismerik az összekapcsolódást, amely az atomokban történik - az atommagot körülvevő elektronfelhő, például. Más részecskék kiszámítható módokon kapcsolódnak össze. Mi okozza a vonzást és taszítást a részecske típusok között? Hogy megmagyarázzuk, egy mindennapos példát fogunk felhasználni, mivel a fogalmak bonyolulttá válhatnak. A mágnesesség a mágneses részecskék (egy fajtája a részecskéknek, amit ti elektronnak neveztek) folyamatos áramlásának következtében történik, de ez a mágneses áram nem mindenhol egyenletes. Ott koncentrálódik, ahol az atommag körül keringő elektronok mintázatában egy törés lehetővé tesz egy tömeges elszökést. Mi elől szöknek el? Egy túl-koncentrálódás elől abból, amiből ők maguk is állnak! A mágnesesség esetében, mágneses részecskék szöknek el más mágneses részecskéknek egy nyomása elől, és miután egymással gyengén és ritkán kapcsolódnak össze, könnyedén/azonnal mozgásba jönnek.
Minden anyag egy szintű homogenitást keres, és soha nem képes azt elérni, mivel természeténél fogva - az ősrobbanásból jőve ki - nem-homogén a többi részecske típussal. Hasonlóképpen, a vonzás lényegében egy elszökés, tévesen értelmezve az emberek által, akik másként nevezték. A gravitáció nem más, mint azoknak a visszatérő gravitációs részecskéknek a hatása, amelyek egy gravitációs óriáshoz szállingóznak vissza, miután ki lettek onnan bocsátva olyan formában, amit mi részecskék lézernyalábjának feleltetnénk meg, amely keresztülrepeszti inkább, mint nekilökődne annak, ami az útjában van, hogy elszökjön. Miért szállingóznak vissza, és nem egy vonzás ez, visszatérni a gravitációs óriáshoz, amelyet épp az imént hagytak el? Bármilyen furcsán hangzik is ez azoknak, akik nincsenek ezekhez a fogalmakhoz hozzászokva - a gravitációs részecskék csakugyan elfelé rohannak egy környezettől, amelyet tömve találnak olyan anyaggal, amit olyan elem alkot, amelyből ők maguk is terhesek: amit az emberek szokás szerint sötét anyagnak neveznek, ami az üres teret tölti ki. Visszatódulnak oda, ami számukra egy kisebb mozgástér, a gravitációs óriások magjához, ahonnan újra és újra kilövellődnek, ennek a nagy zsúfoltságnak a következtében!