Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
1995. július |
- |
Valaki nem enged el egy szeretettet csak azért, mert meghalt. Ő még él, a szívében és lelkében azoknak, akik emlékeznek rá, akiknek hiányzik, vagy akiknek lerendezetlen ügyeik vannak. A fájdalom ott a legsajgóbb, ahol a szeretett egy űrt töltött ki, mely még nem lett újrakitöltve. Az ágynak az a fele, ahol valamikor egy meleg test szuszogott, most hideg és üres. Senki nincs, akivel lehetne beszélni, dolgokat megosztani, figyelmesnek lenni. Összetört tervek - az, aki, talán, meg akarta őket valósítani, már nincs többé. A bánkódó megfosztva érzi magát, elhagyva, szeretetlenül és rémülten. Újra kell kezdenie mindent sok fronton, de hogyan? Olyan sok kényelem, amit szilárdnak hitt, most elpárolgott. Egyesek hosszú ideig keseregnek, és ha a keserűség nem tud betöltődni, sokan követik szerettüket a halálba. Egyfajta öngyilkosság, mivel a krónikus fájdalom öl.
Jó ez? A terapeutáitok szerint fontos szomorkodni, hogy kiadják azt magukból és eloszlassák, és nekik, természetesen, igazuk van. Az elfojtott érzelmek mérgeznek. A következő lépés az, amit a legtöbbször elhanyagolnak - újjáépíteni egy életet. A kötelességtudó asszony, virágokat helyezve a sírra évről évre, nem a másokkal való gondoskodással töltötte ki az életét. Talán nincs senki más a környéken, akinek szüksége lehetne az ő gondoskodására? Nem figyelt, vagy nem vette észre. Egy élet újjáépítésének elutasítása ritkán az, aminek tulajdonítják: odaadás. Ez egy leplezése annak, ami igazából történik: vonakodás és tagadás. Az újjáépítés új területekre lépést jelent, önmaga próbára tevését, kockázatok vállalását, visszautasításokkal való szembenézést, megégést. Mennyivel könnyebb virágokat vinni a sírhoz és csodáló biccentéseket és mosolyokat fogadni a közösségtől. Milyen odaadó.