Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
1996. augusztus |
- |
Az Átalakulás során, az emberi társadalom nemcsak a horgonyzóit fogja elveszve találni, hanem az emberek a prioritásaikat is megváltozva fogják látni, és az érzékelésük arról, hogy mit tekintenek becses értékeknek, megmódosul. Stabil időkben, a civilizációk a múltra építkeznek, a múltat mint szívesen vagy nem szívesen látott cókmókot húzkodják elő. A múlt tolakodó, olyasvalami, amire mind a fiatalokat, mind az időseket állandóan emlékeztetik, és amely modellként szolgál a fiatalok számára, mint szabályok, amiket követni kell, és társasági normákként az újszülött számára, amelyekhez alkalmazkodni kell. Viharos időkben a szorítás, amit a múlt gyakorol a társadalomra, eltörik, és a prioritásokat újrabecsülik. Amiket emberek nagy művészeti remekműveinek neveznek, csak azért tartják értékesnek, mert a múltból származnak, és egy hosszú érdem-listát hordoznak. Minden egyes új csodáló így támogatást nyer, és minden potenciális kritikus így megfélemlítést kap. Még egyenesen visszataszító művek is előreúsztatódnak így, növekedve árukban. Az olyan tulajdonok, mint házak vagy föld, azért képeznek értéket, mert maradandónak fogadják őket el: a ház áll mindaddig, amíg szándékosan le nem rombolják, a föld pedig megőrzi a képét vagy mezőgazdasági termőképességét a jövőben is.
Az elkövetkező póluseltolódás után az emberek éhezni fognak, összetörtek lesznek, rémültek, és úgy vélik majd, egy egyszeri étkezés ára semmivel nem értéktelenebb, mint egy festmény vagy szobor a múltból. Egy éles kés, egy varrótű és cérna, néhány vetőmag, ilyen dolgok válnak a becses tulajdonná.