Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
1995. szeptember |
- |
Sok kapcsolattartó beszél nagy érzelmekkel víziókról, amiket nekik adtak, gyakran egy elpusztított Földről. Ezeket a kontakta megérti, hogy jövőről szóló víziók, és sokan zavartan távoznak, hogy a vízió akkor most a jövő volt-e, vagy a lehetséges jövő. Megismételjük itt, hogy a jövő nincs megírva, és az ilyen látomások mindig csak lehetséges szkenáriók. Az egyik ok a zavarodottságra az az, hogy a látomások olyan nagyon valósnak tűnnek. Az emberek hozzászoktak a filmekhez, általában, ahol - bár leköti őt a sztori, látvánnyal és hanggal illusztrálva - az embernek mindig van tudomása a körülötte ülő, kukoricát rágcsáló többi nézőről, mely egy valóságpróba.
Amikor kontaktáknak víziókat adnak, ez egy géptől-agyig metódussal történik, amely legjobban a ti új virtuális valóság eszközeitekhez hasonlítható. Az összes érzék egymáshoz kapcsolódik, az agyban. A kapcsolattartónak egyáltalán nem a valóságot mutatják be. Ők egy sztorit kapnak. Miért teszik ezt? Az emberek egészében véve túlságosan önelégültek a világuk törékenységét illetően. Vígan szennyezik be és gyengítik le az ökoszisztémájukat egy gondolat nélkül. Nagyrészt előkészületek nélkül fognak bemasírozni az elkövetkező kataklizmákba, akárhogy is, mindannyian katasztrófa-áldozatokká válva, akik akkor a másiktól fogják a segítséget várni. Mi egyszerűen arra késztetjük ezeket a kontaktákat, hogy gondolkodjanak. Gondolkodjanak!