Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
1995 júliusa előtt |
2002. augusztus |
Minden egyes emberi élet közeledik az életének a végpontja felé, hogy az inkarnált entitás vagy növekszik a felkínált lehetőségektől, vagy visszahúzódik előlük. A póluseltolódás után életben maradó emberek kis csoportokba szerveződnek át, melyek efelé vagy afelé az orientáció felé hajlanak, a másokat-szolgálni vagy az önmagát-szolgálni felé, vagy ugyanazon összetétel fogja őket alkotni, mint az emberi társadalmat ma. Bár a kataklizmák traumája igen nagy lesz, azok, akik egy természeti kataklizmán mennek keresztül, gyakran könnyebben el tudják ezt fogadni, mint az emberalkotta nehézségek folytonos őrlését. A kataklizmák során elhalálozók nagy többsége számára, a halál olyan gyors lesz, hogy meglepetésszerűen fogja érni őket, és nem is fogják érezni. Szorongás nélkül és fájdalommentesen. Ennek tudata csillapítja a túlélők bánatát. A kataklizmák után a nehézségek hasonlóak lesznek az emberiség által a megelőző századok során tapasztaltakkal, ahol kemény időjárás, aszály vagy betegség teremtettek megpróbáltatásokat a népnek. Csak nemrégtől van az, a fejlett világban, hogy az emberi társadalom arra számíthat, hogy az élet különb lesz.
Megjegyzés: az alábbival kibővült a 2002. július 27-i élő ZetaTalk IRC chat alatt
Az amerikai kormányzat hatásköre le fog csökkenni, csakúgy, mint az összes kormányé, egy nagyon kicsi területre. Egy 5 évvel az eltolódás után a Földre leszálló valakinek nehéz lesz majd akár megtalálni az ő enklávéjukat, és ez lesz igaz Ausztráliára, Oroszországra és Kínára is. Az enklávék helyiek lesznek, csupán gyalogosan is megtehető távolságokra terjedve ki, mégis telítve a folytatólagos hatalom, az efféle tervek gőgjével. Mint a pápa és kísérete, egy kis csoport, meggyőződve róla, hogy a világ rájuk vár, hogy kész követni őket, egy mítosz, ami egy sokk lesz nekik, amikor kinyitnak és senkit sem találnak, akit érdekelnének vagy aki figyelne rájuk.