Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
2001. augusztus |
- |
Hogyan lebegünk, az űrhajóinkkal, forgó lapátok vagy égő fúvókák nélkül? Hogyan hatástalanítjuk a gravitációs részecskéknek a lefelé, a bolygó felszíne felé irányuló áramát, ami felett lebegünk, ugyanakkor hatástalanítva a gravitációs részecskék feltörését, amely egy pillanat alatt felküldene bennünket, ha nem állnánk őneki is ellen? Mindkét irányú áramot szabályozzuk, egy gravitációs gátat emelve a hajó köré. Hasonlóan az űrutazás, az ellenállhatatlan érintésünk, egy csövet alkot az űrön keresztül, ugyanebből az elválasztóból. Akadnak gravitációs részecskék az űrben ezen a csövön belül is, de ezek csak egymás között hozzák létre saját gravitációs táncukat - nincs elég idejük, és elég mennyiség belőlük, hogy egy gravitációs óriássá egyesüljenek. És mi ez a gát? Magukból a gravitációs részecskékből van kialakítva, azok pedig egy másik részecske bőségével vannak összeragasztva, amelyik valóban kapcsolatban van velük, nem úgy, mint a szubatomi részecskék többsége, amik a gravitációs részecskékkel csak egy mechanikai módon állnak kölcsönhatásban. Nem teremt ez egy olyan helyzetet, ahol az űr vagy a cső esetleg maradandóvá válhat? Van egy időtényező, hogy így folyamatosan kell reprodukálnunk a teret ahhoz, hogy a járművünk lebegjen, és gyorsan fel kell használnunk a csövet, amit azonnali űrutazásra készítünk elő. A gát egy pillanat alatt elgyengül, egyensúlyba jutva az őt körülvevő területtel, ahonnan össze lett gyűjtve, hogy a ragasztóanyag legyen. Azonosnak tekinthetitek ezt az elektromosság felhasználásotokkal, ahol az gyorsan szétoszlik, a környező anyagban normálisan viselkedő elektronokká, mihelyst az ember beavatkozása, hogy áramot csináljon belőlük, megszűnik.