Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
2001. szeptember |
- |
A csillagoknak sehol nincs akkora méretük, abban a távolságban, amennyire a Földtől vannak, mint ahogy azok a szemeitek számára vagy a távcsöveitekben megjelennek, amikor az ég felé néztek egy tiszta éjszakán. Amit láttok, az az erőteljes középpontból a külső részek felé mérséklődő fény. Ha ennek a körnek, a csillagnak, a fénye egyenletes lenne, akkor nagyon kevés csillag lenne látható. Miért is? A fény, amit a szemetek vagy a távcső regisztrál, az extrém intenzitásnak köszönhető, magában a középpontban. Azokkal a vitákkal kapcsolatban, hogy nézés közben egy pontforrásnak, az X-bolygónak vagy egy csillagnak hány pixelt feltételezünk, nos, egy csillag mindig több, mint egy pixelt áraszt el fénnyel, mivel ez inkább függvénye annak a körnek, amit a szem vagy a távcső körül tud ölelni, mint magának a fényforrásnak. Ha a megfigyelt területet lecsökkentenétek magára a csillagra, nem pedig a szétszóródó fényre, akkor az elenyészően kisebb lenne egyetlen pixelnél. Ilyen nagy a csillagok fényének intenzitása még ekkora távolságból is: elárasztják a látható területet szórt fénnyel, amely még így is erős. Összehasonlítani ezt a felállást a parázsló barna törpéből érkező szórt fénnyel olyan, mint amikor a közeli bokrokban lévő szentjánosbogár ragyogását hasonlítjuk össze a pár száz lábról a szemedre célzott lézerrel. Ha megmaradna a szemed, megismernéd a különbséget. Az intenzitás számít.