Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
1996. március |
- |
Az emberi állat számára, az elkötelezettség kérdésének egy hosszú történelme van, mivel az emlősök természetüknél fogva elkötelezik magukat társaknak, ivadékoknak, rokonságnak és vérrokonságnak. Ám természetnél fogva összetettnek lenni és megnövelt intelligenciával rendelkezni fájdalmas dilemmákat okoz. Amíg egy majom majdnem teljesen érzelmekre alapozva teszi meg a hívást, lényegében a hormonjai által vezetve, addig a szőrtelen majom lehetőségekkel mérlegel. Hogy oltalmazást érez egy nő iránt, akivel hál, ezt egy ember nem fogadja el egyszerűen a nemi vágy egy kísérő jelenségének; ő elkezd azon aggódni, hová írassa be a gyerekeit, akik lehetnek neki, egyetemre. A zöldségeken való osztozkodást a kertjükben a szomszédok lehet hogy nem fogadják el egyszerű haverkodásnak, hanem elkezdenek aggódni jövőbeli befurakodásokon. Talán egy napon majd csak ebédre tűnik fel a szomszéd, meghívatlanul, vagy esetleg leparkol az ajtó előtt, követelve, hogy engedjék be. A majom ilyen aggodalmak nélkül osztja meg egymással az élelmet, mivel egy egyszerű élet birtokok nélkül nem komplikálja a képet.
A belekeveredéstől való félelem alapjánál az rejtőzik, hogy képtelenek nemet mondani. Ha minden kapcsolat elolvasztja az összes határát, akkor a hódításnak nem lehet ellenállni. Vagy mindent vagy semmit. Akik félnek a belekeveredéstől, azok vagy attól félnek, hogy elveszítik ezt a harcot és nem lesznek képesek megőrizni az egyéniségüket, vagy kívánják ezt a felemésztődést, és belekezdenének egy megállás nélküli csúszásba. A vágy, hogy birtokolva legyenek, hogy elmerüljenek egy másikban, egy formája a hősimádásnak, viszont annak is egy jele, hogy az egyén keveset gondol saját magára és azt a csomagot szeretné gyarapítani, amit képvisel. Mindkét esetben, egy erősebb én-kép a válasz, mint amikor valaki határokon lép át, kell hogy legyen egy országa, amelyből kiterjeszkedhet.