Sóska

Erdei sóska, kicsi levélkékből áll: ez a "legfinomabb sóskaféle", írta John Gerard. Ezek a törékeny levelecskék és száracskák a francia eredetű Julienne levesben voltak felhasználva Auguste Kettner szerint. Az erdei sóska kevésbé savanyú a mezeihez képest. A levesben finom szálacskák látszanak: ezek a szárak voltak eredetileg, a kicsi levélkék pedig feloldódnak főzéskor. Innen ered az hogy a Julienne leves pici, finomra vágott zöld-darabkákat tartalmaz. Ebből. származik a mondás is: "en julienne" (hogy ez mi akar lenni? - a ford.). Gerard levese kikloffolt nyers sóskából áll, amihez ecetet és cukrot adnak. Ezt rostélyos húshoz adják szósz gyanánt. Az ő idejében fényezett réz ágyúgolyót használtak mozsárként.

A mezei sóska jól nő, ha messze esnek tőle a fák vagy a mező szélén van. A *Salento?-ban 3-féle mezei sóska van, a Rumex scutatus összes változata, a mezők szélén elszórt kövek között nő. Az egyik változatot novemberben lehet szedni, amikor a mezei-galócákat is, a másik kettőt ősszel és tavasszal.

Alkalmazhatóságuk, beleértve a sóskalevest is:

• szószként, halételekhez: a felvagdalt darabjait olvadt vajba keverve, enyhe tűzön elkészítve;
• haltöltelékként: felvágva, zsemlemorzsával keverve, tojássárgájával és vajjal megspékelve;
• last minute hozzáadva vadspenót leveshez: fogyasztás előtt egy kicsivel hozzáadjuk;
• párolt paradicsomhoz dresszingként: vajban lassan pároljuk meg a sóskát.