Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
1996. október |
- |
A Föld forgása visszatér a normális ütemébe napokon belül a 12. bolygó elhaladása után. Igazából, a forgás gyorsabban visszatér a forgásmegállás tükörképénél, annak köszönhetően, hogy a 12. bolygó egy gyorsabb iramban hagyja el a Naprendszert, mint amekkora a belépési sebessége volt. Amikor belép a Naprendszerbe, a 12. bolygó belekezd abba, ami lényegében egy fejes a Nap irányába. Mivel egy repulziós (taszító) erő megakadályozza az érintkezést, a 12. bolygó lényegében lepattan a Napról, elsüvítve és tovább haladva, kifelé a Naprendszerből. Ezért, az eltolódástól számított egy napon belül, a Föld újra forogni kezd, és egy-két napon belül már vissza is tér a normális üteméhez vagy forgásához. Mindamellett, egy igazodási időszak tartamáig - amely eltarthat több hónapig vagy akár évekig is - a forgás egy kissé egyenetlen lehet. Az órát nem tanácsos egy 24 órás naphoz állítani, legalábbis az első időszakban nem.
Míg a Föld úgy találta, hogy a 12. bolygó az ő közeledésekor zavart okozott a Föld mágneses mezejében, az a 12. bolygó egy áthaladását követő évtizedek általánosságban a tükörképét jelentik az áthaladás előtti évtizedeknek. Mindamellett, a Földnek a normális mágneses mezőhöz való visszatérése több évvel is később esedékes a 12. bolygó megfordulása és visszatérése következtében. Ahogy elmagyaráztuk, a most esedékes áthaladás során a 12. bolygó közel fog elhaladni a Földhöz az első áthaladáskor, viszont a Nap másik oldalán lesz a második áthaladáskor. Mindazonáltal, lelassulván és ott lebzselvén a megfordulásnál, a 12. bolygó továbbra is zavart okoz mágnesesen a Föld magjában, önmaga egy másik újabb befolyás lévén, amivel a Földnek számolnia kell. Ezért, az iránytűk szabálytalanul fognak viselkedni egy jó pár évtizedig az áthaladás után.
Egy borongós atmoszféra, egy látszólag a földet súroló felhőtakaróval, meg fog maradni legalább két évtizedig, majd lassan szétoszlik a következő néhány évben. Számos tényező van itt játékban, amik ezt a helyzetet előidézik. Először is, a légkör lényegében le lett tépve a 12. bolygó áthaladásakor, és egy újraképződés folyamatában van. Másodszor, vulkánok, amik kitörtek a póluseltolódáskor, tovább okádják a hamut a légkörbe, egy sűrű felhőtakarót hozva létre. Még az után is, hogy ezek a vulkánok inaktívvá válnak, a hamunak, ami a légkörbe jutott, eltart egy ideig, amíg leülepszik. Mivel az atmoszféra vékony, ezért hajlamos igen hamar ledobni magából bármely vizet, amit felvesz. A felhő, végtére is, vízpára, de amikor a felhők nem tudnak magasra fellebegni, akkor lassított mozgásnak vannak kitéve és dolgokba való beleütközésnek, ami kondenzációt okoz. Ezért, úgy tűnik, megállás nélkül esik, legalább ködszitálás erejéig.
A vegetáció újra kinő arányban a napfénynek azzal a mennyiségével, amelynek sikerül keresztülküzdenie magát a sűrű felhőtakarón. Először, csak egy-két hajtás lesz látható, amit gyorsan felfal bármi vagy bárki éhes a környéken. A nyirkos és felhős környezetnek köszönhetően, sok növényfaj egyszerűen nem jelenik meg a klímaváltozásokig, akkor pedig, aktiválódva az éghajlati viszonyok révén, amelyre a DNS-e programozva lett, hogy reagáljon rá, a magok varázslatos módon kihajtanak. Az erdők, amelyeket letaroltak a hurrikán erejű szelek, vagy amelyek a földig leégtek a tűzesők során, újranőnek a csírakezdeményekből. Egy pár évtizeden belül, fiatal erdők bukkannak újból elő, és hasonlóan friss rétek és lápvidékek. Az alkalmat kihasználó vegetáció végül félrevetődik, ahogy a klíma világszerte visszatér a normálishoz. Évszázadokban gondolkodva, azonban, a növénytakarónak bármely adott térségben más lehet majd a kinézete, mint amilyet végül felvesz, emiatt a módosulás miatt.
A vadon élő állatok, mobilisek révén, sokkal hamarabb élednek fel, mint a vegetáció. A vadállatok hajlamosak addig vándorolni, amíg csak lakható vidéket nem találnak, és ott leparkolnak, amíg a dolgok nem javulnak valamicskét. Sok faj kihaltnak fog tűnni, amikor ezek csupán megtizedelődtek számban, és közel maradnak ahhoz a helyhez, ahol a feltételek a számukra optimálisak. Ahogy számban újranövekednek és a természetes élőhelyük javul ill. bővül, visszatérnek a kalandos útjaikhoz, és így - az emberiség számára - hirtelen újra megjelenni látszanak. A halak jobban boldogulnak, főleg az óceánokban, mivel az óceánokat nem éri olyan trauma, mint amilyen a szárazföldi életet éri. Igazából, a levegő megnövekedett szén-dioxid szintjének köszönhetően egy póluseltolódás után, a moszatok és más növényi élet az óceánban jól fejlődik, egy olyan életciklus-reakciót hozva lére, mely kedvez a tengeri életnek. Mivel az ember, a nagy rabló, lényegében eltűnt, a kihalás szélére jutott fajok elevenednek fel.