ZetaTalk: A legszörnyűbb nap

Egy jelentős póluseltolódás napja, amilyen a 12. bolygó soron következő áthaladásakor fog bekövetkezni, olyan esemény lesz, amelyet egyetlen ember sem képes majd figyelmen kívül hagyni. A többségnek ez lesz a legszörnyűbb nap.

• Akik nem jutottak hozzá a figyelmeztetéshez, nem lesznek rosszabb helyzetben, mint akik már hallottak híreszteléseket, de képtelenek voltak megváltoztatni az életüket, hogy felkészüljenek. Valójában, a nem-értesültség majdnem áldás lesz azoknak, akik képtelenek a felkészülésre, így nem fognak a választásuk miatt gyötrődni. Akik felkészültek, nagy aggodalom állapotában lesznek, a legrosszabbtól tartva. Akik felismerik, hogy mi fog történni, és ennek ellenére nem helyezik magukat biztonságba, vagy akik észre sem veszik: a következmény ugyanaz lesz. Azt várják majd, hogy mi fog történni. Amint leírtuk, ez a várakozás a figyelemelterelés olyan formáját is öltheti, mint összejövetelek, vagy tagadás, miközben folytatják a napi rutint, azt gondolva, hogy minden visszatér majd a régi kerékvágásba, de a várakozások legtöbbjére inkább a lélegzet-visszatartás lesz a jellemző. Sokkolva lesznek attól a pillanattól, amikor észreveszik, hogy a Föld forgása megállt, egészen a póluseltolódásig, lényegében napokig sokkolva.

• Akik a tengerpartok mentén élnek, azokban az órákban, amíg a Föld kérge együtt mozog a maggal az új pozíciójába, nem lesznek pánikban, amíg a kéreg és a mag meg nem áll. Ekkor hatalmas szökőárak söpörnek végig a partvidékeken, először az árhullám pusztít, majd később, amikor a víz visszaáramlik az óceánok medencéibe, másodszorra is. Mindkét hullám egyenlő a pusztítással. Magas helyen tartózkodni a partvonalak mentén nem biztonságos, ha a víznek nincs hová mennie, minthogy a hullám mögötti nyomás a vízoszlopot felfelé nyomja, ha akadályba ütközik, úgyhogy az egyént mindenképpen elárasztja. A hullámot meglovagolva az eredmény a szikláknak ütközés, és hagyni, hogy a hullám elnyeljen, fulladáshoz fog vezetni, ami szerencsére fájdalommentes halál. Így, a partok mentén lakók halála az árhullámoktól majdnem elkerülhetetlen, ha ugyan nem lesznek halottak már addigra.

• Azok számára, akik a szárazföldek belsejében élnek, ahová a szökőár nem ér el, a földrengések lesznek pusztítóak. A könnyűszerkezetes házak kivételével olyan heves rengések érik az épületeket, hogy azok összeomlanak, összezúzva és csapdába ejtve a bent lévőket. Azok, akik sátrakban vagy szalmakunyhókban vannak, azt veszik észre, hogy az "otthonukkal" együtt "oldalba taszítják" őket, de a karcolásoktól és horzsolásoktól eltekintve, viszonylag sérülésmentesen ússzák meg. A földön feküdni ez idő alatt önmagában is egy védelem, minthogy a földdel való súrlódás megakadályozza a sérüléseket (értsd: a súrlódási erő miatt a test nem mozdul el a földről). A városokban az épületek leomlanak, nagy földrengések után látható "tájképet" hagyva maguk után, mindenütt. A sérültek meghalnak a gyógykezelés hiánya miatt, a túlélők a szennyvízzel fertőzött víz ivásától betegszenek meg, a szállítás mindenhonnan akadályozott, az éhezés további áldozatokat szed.

• Akik elsüllyedő lemezen élnek, amelyik óceánnal határos, azt veszik észre, hogy tengervíz borítja el őket, aminek nem tudnak ellenállni. Ők kétségkívül vízbe fulladnak. Azok, akik olyan helyen vannak, ahol gyors süllyedés történik a tenger szintje feletti területeken, forró földön találhatják magukat a póluseltolódást követő pillanatokban, amikor a kéreg mozgása megáll, és a lemezek lényegében egymáshoz csapódnak, mint a vonat, melynek mozdonya hirtelen magáll. Itt a magasság segít, minthogy minél nagyobb a távolság a kérgek közti súrlódás termelte hőtől, annál jobb. A hőség elég nagy lehet, hogy megolvassza a sziklákat, amit tanúsíthatnak efféle borzalmas látványt túlélt szemtanúk. Vulkánok, működők és nem működők, hevesen kirobbannak, beborítva a környezetüket sziklaesővel, porral, és úgy felforrósítják a levegőt, hogy minden életet eltörölnek a közelben egy szempillantás alatt.

• Villámlások és tűzeső a lehulló égő petrolkémiai anyagoktól, a gázok és a vulkanikus hő közötti kölcsönhatás által létrejött folyamatos villámlások, nem jósolhatók meg előre. Világszerte előfordulhatnak, és mint a hurrikán erejű szelek esetében: az atmoszféra befolyásolja őket, és nem a szárazföldek tömege. Bár ezek ritkák, a tűzeső megsemmisítő lesz, és mindent eléget a lehulló tűzfal alatt egy teljes pusztításban. A megrémült áldozatoknak kevés esélyük lesz, hogy akár észrevegyék, mi történik velük, mielőtt elborítódnak, és elveszítik az eszméletüket az oxigénhiánytól. Mint a spontán emberi égésnél, az áldozat öntudatlan az égés alatt. A védekezés legjobb módja ez ellen a kis esélyű pusztítás ellen, ha fém tető alá állunk, amely nem éghető.

• Faluhelyen a túlélők kevésbé foglalkoznak a civilizáció összeomlásával, mint az éghajlatváltozással. Először felélik az élelmiszerkészleteket, majd a valódi aggodalom amiatt lesz, hogy képtelenek megtermelni az élelmet. A nap már sosem fog átvilágítani a felhőkön? Inkább ez, mint bármely más ok, okozza majd a póluseltolódás túlélőinek barangolását - egy helyet keresnek, ahol a Nap úgy süt, ahogy szokott, biztosak benne, hogy egyszerűen csak a rossz oldalán vannak a Földnek, valami okból. Az éhezés lassan rákényszeríti a túlélőket, hogy mindent megegyenek, amit látnak, öreg bőrt rágjanak, a halott fák ágait, de a gyötrő éhínség folytatódik. Az éhhalál viszonylag fájdalmatlan, ahogy a kábulat megkezdődik. Az elme eltompul, és a bágyadtság beborítja az embert, aki alapvetően már alszik, amikor eljön a halál.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com