Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
1995. szeptember |
- |
A közeledő kataklizma tagadásának, és a róla való beszélés elfojtásának ellenére, amikor a Föld forgása lelassul és megáll, az igazság nyilvánvaló lesz. Hogy is lehetne másképp? Alapvetően kétféle reakció lesz megfigyelhető azok között, akik korábban tagadták, vagy nem tudtak róla: menekülés és bénultság. A bénultságot nem kell magyarázni. Otthon ülnek, és szárazra isszák a bárszekrényüket. Süteményt sütnek, és partit adnak, csak hogy gyorsabban elüssék az időt. Bénultság esetén egyáltalán nem törődnek a közelgő katasztrófával. Természetesen, akik még akkor is tagadásban maradnak, amikor az éjszaka vagy a nappal nem akar véget érni, azok is egyfajta bénultságban vannak. Lesznek olyanok is, akik dolgozni mennek, vagy vásárolni próbálnak, és társadalmi funkciókat ellátni, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Az elfoglaltságok és megszokott dolgok hajlamosak megnyugtatni.
Azok, akik megérzik a helyzet komolyságát, megpróbálnak majd elmenekülni. Amennyiben informálva voltak, de korábban csak nevettek rajta, tudatában lehetnek, hogy mit kell tenni, és hová kell menni, és megkísérlik azt tenni nagy sietve. A holmijukat, még a szeretteiket is hátrahagyva, ajtajukat szélesre tártan hagyva, a hegyekbe veszik az irányt, fedezékbe, hogy kimeneküljenek a városokból. Ha nem voltak informálva, mindenképp megpróbálnak elmenekülni, a szélrózsa minden irányába. Néhányan, egy perzselő nappal nézve szembe, amely nem enyhül, jobb ötlet híján az épületek tövében húzzák meg magukat, melyek végül maguk alá temetik őket. Néhányan, az alattuk hallatszó morajlás elől a levegőben vagy a tengeren keresnek menedéket, hogy végül a hurrikán erejű szelek tépik le őket az égről vagy a több száz láb magas hullámok zúzzák őket össze a víz alatt. Akik felkészültek, és biztonságos helyekre vitték jómagukat és szeretteiket, nem fogják agyontaposva találni magukat az utolsó pillanatban. Ez nem azért lesz így, mert az utolsó perc-csellengők nem próbálnak meg csatlakozni hozzájuk. Ez azért lesz így, mert a csellengők nem tudják majd elérni őket.
Képzeljétek el a helyzetet. A Föld egyik felén a nap nem nyugszik le. A hőmérséklet emelkedik. A gépek lerobbannak. A telefonvonalak zsúfoltak, az utak el vannak torlaszolva az elromlott kocsiktól. Akik gyalog vannak, azok sem tartanak ki sokáig a hőségben. Lényegében mindent megbénít a forróság. Az emberek egy hűvös helyet keresnek, és kivárják, bármi történjen is. A Föld másik felén egy örök éjszaka uralkodik. Itt az aktivitást nem a hőmérséklet, hanem az álmosság bénítja. Az üzletek nem nyitnak ki, minthogy mindenki össze van zavarva. Elromlottak az órák? A telefonok itt is zsúfoltak, és a koordináció hiánya mindenütt nyilvánvaló. Az éjszakás műszak végül hazamegy, kimerülve, de a nappalos műszak soha sem jelenik meg. Az úton lévő, megpróbálva valamerre eljutni, személyzet nélküli benzinkutakat talál, és az üzemanyagból kifogyott kocsik blokádjait látja az utakon. Így azok, akik az utolsó pillanatban értesülnek a helyzetről, végül nem jutnak sehová, akár akarnak, akár nem.
Kivétel lehet a gazdag és befolyásos ember, aki saját repülőgépet tartott fenn, feltankolva és menetkészen, és mindezen előkészületeket jól működve találja, amikor a válság beköszönt. A magán leszálló pályák, és a feltöltött készletekkel rendelkező vidéki birtokok lehetővé tesznek egy biztonságba repülést az utolsó pillanatban. Ezek azok a fajta tervek, amiket a hatalmi rendszer azon tagjai készítgetnek, akik, miközben magukra gondolnak, keményen dolgoznak azon, hogy az emberiség többi részét vak tudatlanságban tartsák.