Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
2002. január |
- |
Az óceánoknak vannak olyan forrásaik, amelyek nem állnak rendelkezésre a beltavaknál, abban, hogy az óceánok körbefolyják a világot. Ez nemcsak hogy megosztja a tápanyagokat, de a szennyezőket is szétszórja. Az óceánok így képesek hasznot húzni abból, hogy az egyenlítőnél fekszenek, ahol a moszatok maximális napfényt kaphatnak. Annak mértéke szerint, hogy egy beltó mennyire mentes a vulkáni hamutól; mennyire nem mértéktelenül szemetes, hogy a víz mérgezetté válik; és annak mértéke szerint, hogy a szárazföldet mennyire éri erős, lehetőleg egyenlítői napfény; virágozni fog. A víz olyan előnyökkel rendelkezik, amilyenekkel a szárazföld nem, egy póluseltolódás után. A hamu leülepszik a fenékre, míg a szárazföldön a felszínen marad. A víz szintén csapdába ejti a hőt, egy középteret teremtve, ahol a hőmérsékletek lassanként emelkednek ill. süllyednek. Ezért, az élet a vízben túlélheti a telet, míg a szárazföldön megfagyna és éhen halna. A vízmedencék gyakran olyan tápanyagokkal is bírnak, amelyek a szárazföldről elszívódtak, a vízlefolyás során. Bár a szennyvizet egy nyűgnek tekinti az ember, ez az alapja nagy jövőbeli gyarapodásoknak. A halálból élet lesz, a természetben. Tehát, a vizek virágoznak, és az ember részéről csak azért vannak idegen környezetnek tekintve, mert ő szárazföldi állat.
A víz-alapú gazdálkodásnak a túlélő csoportok legalább annyi jelentőséget kellene tulajdonítsanak, mint a szárazföldi kertészkedésnek. A halak gyakran kilökik magukból az olyan nehézfém szennyezőket, mint az ólom, és tudnak fény nélkül is élni. Így, ez egy gyümölcsöző útvonalat képez a túlélő csoportok mérlegeléséhez. A beltavakat a következők szerint kell megvizsgálni: